Bébillér – családi mesekör
Ahogy minden hónap második hétfőjén, úgy november 14-én délután is benépesült a gyermekkönyvtár. A Bébillér családi mesekör mesés-kézműves programjára gyűltek egybe a családok. Itt igazán jelen volt minden generáció. Az egészen pici babáktól a tisztesebb korú felnőttekig együtt hallgatták a szomjas bányatörpe történetét, s aztán a közös munkálkodásban találtak nagy örömöt. Remek kis ujjbábokat készítettek, színeseket, vidámakat, ötletdúsakat. Közben fogyott a „batyuból” előkerült alma, keksz, az illatos mézes tea, zsongott a könyvtár a jóleső tereferétől, kuncogástól, kacagástól. Ismét jó volt együtt lenni, jó volt büszkén mutatni egymásnak az elkészült remekműveket, örvendezni egymás sikerének. Decemberben találkozunk, addig is jó családi meséléseket és fabrikálásokat otthon.
Ahogy minden hónap második hétfőjén, úgy november 14-én délután is benépesült a gyermekkönyvtár. A Bébillér családi mesekör mesés-kézműves programjára gyűltek egybe a családok. Itt igazán jelen volt minden generáció. Az egészen pici babáktól a tisztesebb korú felnőttekig együtt hallgatták a szomjas bányatörpe történetét, s aztán a közös munkálkodásban találtak nagy örömöt.