"Nem szokványos színész-könyv ez: inkább egy ember portréja. Egy olyan emberé, aki megjárta a halált, visszajött onnan, de sok mindent elveszített...
"Kávéház nélkül nincs irodalom" - írta Márai Sándor, és nem túlzott.
Jókai varázslatos világok teremtője, Magyarország legolvasottabb írója, nemzedékek kedvence volt.
Megannyi sikeres szerep után Benedek Miklós most a legnagyobb kihívással birkózott meg: saját magáról, a saját életéről mesél.
Öntörvényű kívülálló, aki a megannyi jelölés és egyéb elismerés mellett többször is megkapta az Oscar-díjat, a Golden Globe-ot, az Arany Pálmát.
Hogyan vettek részt a magyar női aktivisták a szüfrazsett mozgalomban, és miként befolyásolta Teleki Pál az iraki-török határkonfliktust?
Alighanem még sosem gyűlt össze annyi híres író és újságíró egy fedél alatt a világ minden részéről, mint 1946-ban Nürnbergben.
Nincs még egy olyan téma, amely annyira kényesnek számítana Kínában, mint a pekingi elithez tartozó politikusokról írni, sőt, ez akár veszélyes is lehet: 2015-ben Hongkongban öt könyvkereskedő tűnt el, feltételezhetően a kínai biztonsági erők hurcolták el őket.
"Mert már az maga vallás, ahogy a magyar ember a szép fehér abrosszal leterített asztalhoz ül, és áhítattal megeszi azt a jó sárga tyúklevest." (Móricz Zsigmond)
Gyűjteményes kötetünk Szent-Györgyi Albert C-vitaminjától Pavlics Ferenc holdjáró autójáig 50 zseniális találmányt és felfedezést mutat be. Az egész világon ismerik a gyógyítás, a repülés, a csillagászat, a közlekedés és az energiafelhasználás területén született magyar újításokat.
„Az Örökös és a Tartalék – nem értékítélet, mégsem lehet félreérteni. Én voltam az árnyék, a támasz, a B terv… Akkor hívtak, ha helyettesítésre vagy figyelemelterelésre volt szükség. Ezt életem kezdetén tudatták velem, majd rendszeresen meg is erősítették.”