2026. január Könyvajánló

Pokorny Lia A majdnem tökéletes boldogság receptje című önálló estje elvarázsolja a nézőt. A darab kapcsán – amely a könyvben is helyett kapott – most olyan fontos és személyes kérdésekről beszélget Rendi Mari addiktológiai, család- és párterápiás konzultánssal, mint a társfüggőség, a nemet mondás képessége vagy az anya-gyerek kapcsolat nehézségei, bevonva az olvasót, aki saját felismerésein keresztül léphet a gyógyulás útjára.

A majdnem tökéletes boldogság receptje nem kínál kész megoldásokat, és nem végzi el helyettünk az önismereti munkát. Inkább arra hív, hogy más nézőpontból tekintsünk önmagunkra, a kapcsolatainkra és mindarra, amit otthonról hoztunk. Arra, hogy felismerjük: a változás soha nem egyetlen ember feladata, és a szeretet soha nem járhat önfeladással.

Részlet

A majdnem tökéletes boldogság receptje – ,,nyomokban” engem is tartalmaz. Mégsem teljesen a saját életem feldolgozása. Valós történetek mellett a fantáziámból is merítettem. Attól persze még nem lettem író, hogy egyszer csak leírtam, amit gondolok, amit érzek. De jólesett. 2024 tavasza óta játszom ezt az előadást.

Abból indultam ki: vajon tényleg ideális lett volna a gyerekként elképzelt ,,tökéletes” felnőtt élet? És ha nem úgy sikerült – az kudarc? Sokan feltételhez kötik a boldogságot, és ha ez nem teljesül, boldogtalanok lesznek. Vagy megfeszülnek, hogy mindenáron elérjék azt a valamit, ami nincs – és közben elfelejtenek élni. Én is küzdöttem a megfeleléssel, azzal, hogy hosszú ideig például nem tudtam nemet mondani.

Ebben a darabban Bársony Kriszta, a főszereplő, lassanként felismeri a gyerekkorából hozott elakadásait és mintáit, megtanul nemet mondani és határokat húzni – és végül képes lesz szeretni önmagát. Ez egy felnövéstörténet arról, hogyan lehet eljutni oda, hogy az ember egyedül is meg tudja élni a boldogságot, az élet örömeit. Láthatjuk egy kapcsolatfüggő személyiség kialakulását – és a gyógyulás útját.

Sokáig azt hittem, a függőség csak az alkoholról vagy a drogokról szól. Ma már tudom: gyakorlatilag bármi kiválthat függőséget. Lehet függővé válni egy elérhetetlen ideáltól, saját félelmeinktől is, lehet a munkánk a ,,szerünk”, vagy egy kapcsolat, akár a saját gyerekünk is: én ezt megtapasztaltam – anyaként, nőként, emberként. És évekig nem tudtam, hogy amit megélek, annak van neve: függő gondolkodás. Amíg nem neveztem nevén a dolgokat, addig csak sodródtam velük. A felismerés viszont elindított egy úton – az önismeret útján.

A majdnem tökéletes boldogság receptje előadás szakmai tanácsadója Rendi Mari addiktológiai, család- és párterápiás konzultáns. Tisztelem és bízom benne. Sokat tud a függőségről – a tüneteiről, a működéséről, a hátteréről, és arról is, hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből. Egyes előadások után közösen is beszélgettünk a nézőkkel – igazán, mélyen, nyitottan – a függő játszmákról. Egyre többen fogalmazták meg: ,,Ez rólam szól.” ,,Én is így éltem meg, hogy mindig fontosabb a másik.” ,,Most értettem meg, miért vagyok ott, ahol.”

Amikor az Athenaeum Kiadó megkeresett, hogy készüljön könyv az előadás alapján, egyértelmű volt számomra, hogy a szövegkönyvet kiegészítjük egy beszélgetéssel a függő játszmákról Rendi Marival. Én kérdeztem őt. Ez közös történet – nem csak vele. A megfelelni akarás, a szeretetvágy, a kimondatlanság, a kapcsolati elakadások, az önmagunkkal való küzdelem, a biztonság keresése, és az a félelem és kétely, hogy elég jók vagyunk-e – sokunk közös nyelve. És ha meg tudjuk nevezni, amit megélünk, ha ki merjük mondani, akkor el is kezdhetünk gyógyulni.

Ez a könyv persze nem ígéri, hogy meg lehet tőle gyógyulni. Inkább egy önismereti térkép, amelyen együtt próbálunk haladni – visszafelé a gyökereinkhez, előre önmagunkhoz. Segíthet eligazodni azoknak, akik elakadtak az életükben. Akik ugyanúgy küzdenek a nemet mondással, a megfeleléssel, a határhúzással, ahogyan én is küzdöttem. Akik nehezen fogadják el, hogyan lehet majdnem tökéletes, ami nem ideális. Akik nem gondolták volna, hogy képesek megtenni a lehetetlent – vagy akik még előtte állnak, és csak egy kis biztatásra van szükségük. Akik szeretnek emlékezni, nevetni, sírni – és megengedik, hogy valami eljusson a szívükhöz. Akik nem félnek az érzéseiktől. És akik igen – nekik pont ezért ajánlom ezt a könyvet.

Láthatatlan megfigyelőként foglalhatunk helyet a terápiás térben, ahol egy középkorú nő arra szánja el magát, hogy kideríti: miért nem volt képes eddig tartósan lefogyni, és mit tehet azért, hogy végre másképp legyen.

A kliens azt várja a pszichológustól, hogy segítsen megerősíteni az akaraterejét, és mondja meg neki, milyen diétás előírásokat kövessen. Ám hamarosan kiderül, hogy nem ez a gyógyulás útja. A beszélgetések a kilókról, kalóriákról és fogyókúrás módszerekről egyre inkább a túlevés mögött feltáruló lelki okokra, a kliens valódi vágyaira és igényeire terelődnek. Az érzelmi éhségre, amelyet ételekkel próbál csillapítani.

Mint egy izgalmas krimiben, úgy tárulnak fel azok a rejtett motívumok, amelyek elvezettek a túlevésig és a túlsúlyig. Ám az is nyilvánvalóvá válik, hogy a megértés önmagában nem lesz elég a probléma megoldásához. Ahhoz meg kell tanulnia újrakapcsolódni a valódi szükségleteihez, és immár megfelelően válaszolni azokra.

Az eset érdekességét az adja, hogy teljesen általános – sok érintett úgy érezheti, mintha egyenesen róla szólna a történet. Egyszersmind képet kaphat arról, hogy miként zajlik egy olyan terápiás folyamat, amely végre nem csupán átmeneti, tüneti kezelést jelent, hanem a probléma gyökerét ragadja meg, érdemi és tartós változást hozva. A pszichológus szerző néhány bevált gyakorlati eszközt is átnyújt az olvasónak, amelyek segítségével máris elkezdheti a mélyebb összefüggések feltárását saját evési szokásai és érzelmi állapotai között.

A kötet az évekkel ezelőtt megjelent Lenyelt vágyak című könyv jelentősen átdolgozott és kibővített változata, mely a beavatkozások nyomán gyakorlatilag új művé vált, így új címet is kapott.

Alice a peronon egyedül ácsorgó fiatal lányt nézte, és pont olyan sebezhetőnek érezte magát, mint azon a bizonyos napon, amikor betette a lábát a faluba, ami most már az otthona. Kézen fogta a kislányt, és miközben szorosan markolta a tenyerét, Alice megfogadta, hogy a szárnyai alá veszi, s gondját viseli.

Anglia, 1939

Közvetlenül a háború kitörése előtt Alice feleségül megy a lágyszívű lelkészhez, Davidhez, és régi életét hátrahagyva beköltözik egy huzatos paplakba a festői kis faluban, Goswellben. Gyötri a honvágy, de kitart az elhatározása mellett, hogy az új helyen otthont teremt magának és férjének.

A háború azonban közbeszól. Minden megváltozik, és Alice-t szinte felemészti a férje miatti aggódás, aki a fronton szolgál. Egyetlen dolog képes elterelni a figyelmét; egy Liverpoolból evakuált csendes, ám zavartnak tűnő gyermek, Vera, akit befogad az otthonukba.

A jelenben

Jane a családjával New Yorkból a férje szülőfalujába, Goswellbe költözik, és attól tart, hogy ezzel nagy hibát követett el. Új otthonuk – a régi paplak – és a falusi élet fényévekre van a Nagy Almában megszokott pörgéstől. A nő nem találja a helyét, s üresnek és céltalannak érzi a napokat.

Egy semmiségnek tűnő kis apróság változtat meg mindent; a ház felújítása közben talál ugyanis egy cetlit a kamrapolc mögé becsúszva, amelyre egy Alice nevű nő írt jegyzetet még a második világháború alatt. Jane nyomozásba kezd, és egyre többet megtud az egykori fiatal feleségről, akinek a bátorsága és áldozatkészsége az, amiből erőt meríthet.

Két feleség élete fonódik össze ebben a történetben, noha sosem látták egymást, s bár ugyanazon a helyen élnek, ám hetven év különbséggel…

A USA Today bestsellerszerző Kate Hewitt története a bátorságról és az otthonkeresésről szól, s arról, hogy egy-egy emberi kapcsolat hogyan változtatja meg örökre az életet.

„Felkavart. Szívszorító és lebilincselő. A szeretetről, a reményről és egy második esélyről szóló történet, amely örökre velem marad.” – Page Turners

„Érzelmes történet. Magával ragad, és nem tudod letenni!” – Vegan Book Blogger

„A legelső percben beszippantott. Sosem feledem a szereplőket! Minden percét élveztem.” – I Wished I Lived in a Library

Miért sikerült felzárkózniuk a kelet-ázsiai ,,kis tigriseknek”, és Törökországnak miért nem? Honnan indult a kulturált rumfogyasztás a kádári Magyarországon? Melyik diktátor biciklizett fejjel a falnak, és miért? Mi volt az évszázad önsorsrontása? Hogyan lett a gazdag Egyiptom az iszlám világ mintagazdaságából egy túlnépesedett leszakadó ország? Mi közük van a török kaszinóknak a bolgár euróhoz? Román gazdasági csoda? – avagy hogyan sikerült Romániának gazdaságilag megelőznie Magyarországot?

A Pogi Podcast műsorfolyamából kiválogatott epizódokban Pogátsa Zoltán beszélgetőtársaival Izraeltől Kubáig bejárja a világot, hogy olyan nemzetgazdaságokról diskuráljanak, amelyek korszakos gazdasági és társadalmi kihívásaikra sorsdöntően jó vagy kevésbé jó, nemritkán pedig egyenesen rossz válaszokat adtak. A szerző legújabb könyvéből megtudhatjuk, hogyan próbálták a neves és névtelen politikusok és közgazdászok hazájuk gazdaságát átvezetni a történelmi elmaradottság, a világválságok és a józan tervezést szétfeszítő társadalmi feszültségek labirintusán.

Könyvünk a kiválasztott nyolc beszélgetés kismértékben szerkesztett szövegét tartalmazza – a lehető legkevesebb változtatással, megőrizve az élőbeszéd spontaneitását.

Antoinette és Louis-François Cartier beteljesítik régi álmukat: ékszerboltot nyitnak Párizsban, a patinás Palais Royal közelében. Viharos idők után, III. Napóleon császár uralkodása alatt a párizsi ékszerészek számára új korszak veszi kezdetét, és a Cartier házaspár üzlete rövid időn belül hírnévre tesz szert. Ennek köszönhetően Louis-François megbízást kap a koronaékszerek átalakítására. Antoinette lázasan tervezi az ékszereket a Cartier-kollekció számára, de az még kérdés, hogy különleges alkotásai Eugénia császárné tetszését is elnyerik-e…

Eva-Maria Bast legújabb családregény-sorozata a Cartier ékszerész-dinasztia sikertörténetét tárja fel.

New Castle-ben, az álmos partvidéki kisvárosban a tizenhét éves Billy Hasler élete hamarosan borzalmas fordulatot vesz. Amikor legjobb barátja, David Spivey örököl egy titokzatos házat egy közeli szigeten, úgy tűnik, tökéletes helyet találtak arra, hogy együtt töltsék az utolsó nyarukat a főiskola előtt. Nincsenek szülők. Nincsenek szabályok. Nincsenek következmények.

Miközben elmélyednek a sziget sötét történelmében, felébresztenek egy ősi, gonosz erőt, amely generációk életére volt hatással. Az ártatlannak induló nyári kaland hamarosan vérfagyasztó lidércnyomássá fajul.

A Valami az emeleten hátborzongató történet barátságról, áldozathozatalról és az emberi értelem számára felfoghatatlan sötétségről. J.D. Barker ezúttal a horror műfajában engedte szabadjára a képzeletét, története letehetetlen az utolsó dermesztő pillanatig.

Milyen egy igazi anyatigris? Vajon tényleg van a Balatonban krokodil? Mit tehet egy
kórház onkológiai osztályán egy vezérszurkoló? Miért fontos párválasztásnál, hogy
a másik feláll-e a lelátón már félpályánál szurkoláskor? Mi a teendő, ha egy elefánt
nem tudja abbahagyni a sírást? Mit csináljunk, ha beszorulunk a vízibiciklibe, vagy
Latinovits Zoltánnal és Ruttkai Évával találkozunk? Hogyan lehet a zsebünkbe
rejteni a hullócsillagokat, és miként lehet levágni a füvet, ami mindig visszanő, sőt
virágos mezőként burjánzik másnapra?

Ahogy a szerelemnek, úgy a szeretetnek is megvannak a saját démonai. A
magányban, a gyűlöletben, a gyászban vagy a közönyben elárvult szív bizony
gyönyörű szörnyetegeket képes alkotni magának. De a boldogság bestiáriumában
sem lakozik sokkal kevesebb furcsa lény.

Finy Petra novelláskötete mágikus abszurditással mutatja be, hogyan tudnak saját
érzelmeink csapdát állítani nekünk ebben a mindig mohó dzsungelben, amit életnek
nevezünk.

,,Egyszerre gyönyörűséges és rémisztő” (Rosie Andrews)

,,Bridget Collins eddigi legjobbja” (Emilia Hart)
Egy falu, amit hiedelmek kísértenek.
Két nő, akiket összefűz egy titok.

Gótikus szépirodalmi remek: idegborzoló történet az ősi sötétségről és egy szerelemről, amely legyőzi a társadalmi kötöttségeket

,,Évek óta nem járt a kezemben ilyen színvonalas történelmi regény” (Louise Morrish)

Haltingtont, ezt a sussexi települést egy ősrégi, földbe vésett rajzolat őrzi, amelyet a helybeliek egyszerűen az Arcnak hívnak. Még abban az időben vésték a fehér sziklába, amikor babonák és hiedelmek irányították az emberek életét – amikor még mindenki félt az ismeretlentől, az árnyaktól.
Évszázadokon keresztül az volt a szokás, hogy Bone-ék gondozzák az Arcot. De most, hogy a Nagy Háború még ezen az eldugott településen is megtizedelte a népességet, a sziklába vésett Arcot benőtte a gaz, elhanyagoltan áll a helyén.
A kunyhóba, amelyben azelőtt Bone-ék éltek, Kit, a rejtélyes kívülálló költözik be, akinek androgün külseje, bohém életvitele felkelti a falubeliek gyanakvását. Az általános rosszallással dacolva Florence, a tiszteletes feleségének húga megmagyarázhatatlan okból vonzódni kezd az idegenhez.
Florence-nek ezekben a sötét időkben a kettejük közt szövődő ismeretség jelenti a fényt.
De az Arcnak is megvan a maga akarata, és a jelek szerint Florence és Kit útban vannak ennek az akaratnak.

,,Csodálatosan eredeti, mégis fájóan időszerű.” – C. J. Cooke
,,Collins írása az álmaimban kísért.” – Erin Kelly
,,Szívmelengető romantika és gerincfagylaló horror.” – Sandra Newman

Szoboszlai Dominik sztorija, ahogy még nem ismerted.
Az első magyar focista, aki angol bajnoki címet nyert, és akinek az életét most az édesapja meséli el.
Honnan indult?
Milyen pofonokat kapott az élettől?
Hogyan küzdötte fel magát a világelitbe?
Mit súgott neki Neymar?
Miért nem örült az apja, amikor a szurkolókkal pálinkázott?
Hogyan lett az álomból valóság?
Egy könyv a szenvedélyről és az alázatról.
Egy könyv arról, hogyan néz ki egy világsztár élete a kulisszák mögött.
Egy könyv, amely nemcsak a futballról szól, hanem a kitartásról, az elhivatottságról és a család erejéről.
A székesfehérvári panellakásból az angol Premier League csúcsára – Szoboszlai Dominik igaz története!

A nagy mesemondó itt saját életútján kalauzolja olvasóit a reformkortól a kiegyezés utáni időkig, emlékeit fiktív ifjúkori ideálja, egy különös nőalak történetének görbe tükrében villantva fel. A könyv lapjain időről időre összetalálkozik Erzsikével, a ,,tengerszemű hölggyel”, aki a híres írót mindannyiszor egy-egy kerek történettel ajándékozza meg: feltárja előtte hányatott életének újabb kalandos, drámai vagy épp groteszk fordulatait. A két szálból szövődő történet során megelevenedik a reformkori Komárom; Jókai diákévei, első regényének keletkezése, a márciusi napok és a szabadságharc egyes fejezetei után emlékezetes leírását adja vadregényes bujdosásának a Bükk mélyén; a kiegyezés körül a nemzet érdekében tollával végzett hasznos tevékenységét ellenpontozza a tengerszemű hölgy tragikusan elfecsérelt élete. Egy tehetséges nő tévelyeg a férfiak világában a ,,felesleges ember” szerepében, a XIX. század sűrűjében, valahol Magyarországon.

Ennek ellenére sok nehézséggel kell szembenéznünk utunk során. A gyerekeinkre nehezedő generációkon átívelő elvárások miatt a szülő-gyermek kapcsolatok válságba kerültek. Van azonban megoldás. Könyvében dr. Shefali megosztja, hogyan tudjuk gyerekeinket a lehető legegyüttérzőbb és tudatos nevelésben részesíteni. Lépésről lépésre végigveszi, hogy miként engedjük el örökölt mérgező mintáinkat, és helyettesítsük olyan belülről fakadó viselkedésmódokkal, amelyek lehetővé teszik meglátni, hogy milyenek is valójában a gyerekeink, és milyen saját céljaik vannak. Mindezt egy, a tökéletesség elvárását közvetítő világban, mely folyamatosan ránk nehezedik, és megnehezíti saját utunk megtalálását. A szülői út paradigmaváltó bölcsességgel, esettanulmányokkal és praktikus gyakorlatokkal mutatja meg, hogy miként erősítsük gyerekeink önbizalmát, és találjuk meg önmagunkat is.

Friss gyümölcsök, roppanós zöldségek, ízletes halak és tenger gyümölcsei, szaftos húsok sorakoznak a tányérokon. Az édes ízek kedvelőinek pedig hűsítő pohárkrémekkel és citrusos süteményekkel kedveskedik a szerző. A kötetben 58 ízletes, autentikus recepten keresztül érezhetjük és élvezhetjük a hamisítatlan spanyol életérzést, mintha csak ott állnánk a szerző mellett a friss tenger vagy a déligyümölcsök illatát belélegezve.

Az ínycsiklandó és könnyen elkészíthető ételek mellett Náray Tamás kedvenc szállóigéi adnak néhány önfeledt, mégis elgondolkodtató pillanatot, melyek valóban bizonyítják, hogy az élet nem csak habos torta.

A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett – és csak majdnem – névrokona a Moby-Dick írójának. Nem segít a helyzetén az sem, hogy véletlenül ugyanúgy dolgozott korábban vámtisztviselőként, mint a neves előd, és ugyanarra felé is lakik Manhattanben, ahol a regényíró géniusz. Miközben az érthető kényszer alatt egyre többet megtud a nagy Melville-ről és ennek nyomán egyéb, számára korszakalkotó zsenikről, lázas monológjában megosztja velünk gondolatait a metropoliszról, a művészetről és arról is, hogy mit jelent szerinte az igazi könyvtár, ahol a könyvek olvasatlanok, és amely örökre zárva van: „az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész.” A regény mottója: „A valóság nem akadály.” És valóban nem az: Krasznahorkai szuggesztív óriásmondatai olyanok, mint a Manhattan-sziget sziklájára épült felhőkarcolók: lényük mintha a lehetetlen legyőzésére születtek volna.

A történelem észrevétlenül elszabadul, tör-zúz, mint egy őrjöngő vad, barátságokat, szerelmeket tapos el, tudatlan gyermekeket csapkod a kőfalakhoz. Vajon hogyan lehetne megállítani? Az ember fegyvertelen, gyönge és ügyetlen, s ha a ragadozó letépi róla a ruhát is, szégyenkezik, amíg él. Kivéve, ha nem bír semmivel, s meztelenül, teljesen átlátszóan áll az útjába: ez vagyok, rajtam kívül senki sincs, aki ki tudná mondani a szabadság és az emberi méltóság legtisztább mondatait. Beszélni sem kell, elég fölegyenesedni és elé állni.
Az Illegalisták szereplői valamennyien valóságos személyek, de a legvalóságosabbá az elbeszélés teszi őket. Semmivel sem bírunk, csak a történetünkkel, visszhangozza a trilógia második könyve az elsőt. Ne rémüljünk meg, ha a folytatást olvasva arra a felismerésre jutunk, hogy az ötvenes évek szelleme itt van velünk. Már csak azért sem, mert az emberi méltóság megóvása mindig adott lehetőség, a szabadságnak az ember számára nincs más alternatívája. Szabad ember az, aki nem okoz másoknak szenvedést. ,,A legjobb védekezés a feltámadás.”

,,Csak a történeteinkben van számunkra hely, ott vagyunk igazán szabadok és boldogok. Nélkülük nem tehetünk egy tapodtat sem.”

Visky András (1957) költő, író, dramaturg, Kolozsváron él.

1962 júliusában egy indián család érkezik Kanadából a Maine állambeli áfonyaföldekre idénymunkára. Pár héttel később a négyéves Ruthie-nak nyoma vész. Utoljára a hatéves bátyja, Joe látta, amint a mező szélén üldögél a kedvenc kövén. A fiút évekig marcangolja a bűntudat, amiért nem figyelt eléggé a húgára.

Maine-ben egy Norma nevű kislány egy tehetős család egyetlen gyermekeként nő fel. Az apja távolságtartó, az anyja pedig idegesítően túlfélti. Norma furcsákat álmodik, bár valójában inkább mintha emlékeket látna. Ahogy felnő, ráébred, hogy a szülei valamit eltitkoltak előle. Valamit, ami az egész életét, a családját és az identitását is megkérdőjelezi.

Amikor Norma évtizedekkel később elkezdi felkutatni a múltját és az emlékeit, az útja érzelmekkel és fájdalommal teli, ám lélegzetelállító bizonyítéka a szeretet megtartó erejének.

Az Áfonyaszedők bensőséges történet arról, mekkora pusztítást végez egy családban egy gyermek eltűnése. Peters gyönyörűen írja le ezt egy többrétegű elbeszélésben arról, hogyan befolyásol egyetlen irracionális tett számtalan sorsot, még az elkövetőékét is. Ez egy csodálatosan megírt, érzelmekkel teli regény, lenyűgöző olvasmány egy új tehetség tollából. – Michelle Good

Egy kelet-ázsiai utazás krónikája ez a könyv. Persze jóval több, mint egyszerű útirajz, hiszen amellett, hogy beszámol egy távoli kultúrával való találkozás lehetségességéről-lehetetlenségéről, folyamatosan szembesít az emberi létezés alapkérdéseivel. Az urgai fogoly nyolc novellája ezért leginkább talán gondolkodói utazásként értelmezhető, akárcsak a könyvben megidézett dantei mű.

Abban is hasonlít az Isteni színjátékra, hogy ez az írás is megéri a fáradozást, hogy az olvasó a szerzővel együtt végigjárja-töprengje ezeket az utakat.

Egy napon azonban egy fiatal férfi jelenik meg a színen, akibe Julia menthetetlenül beleszeret, és viszonyt kezd vele.
Maugham regényében mesterien tárja fel a női lélek rejtelmeit, miközben mindvégig fenntartja a feszültséget.

Részlet
„A diéta! – gondolta. – Mikor hatvanéves leszek, eleresztem magam. Annyi vajas kenyeret fogok enni, amennyi csak belém fér. Reggelire meleg zsemlét fogok enni,krumplit ebédre és krumplit vacsorára. És sört. Istenem,hogy szeretem a sört! Borsólevest és paradicsomlevest;édes pudingot és cseresznyetortát. Tejszínt, tejszínt, tejszínt! És isten engem úgy segéljen, spenótra rá sem nézek többet hátralevő életemben.
Mikor kész volt a masszázs, Evie hozott neki egy csészeteát, egy szelet sonkát, amelyről a kövérjét már levágták,és egy kis száraz pirított kenyeret. Julia felkelt, felöltözött,és lement Michaellel a színházba. Szeretett ott lenni egy órával előbb, minta függönyt felhúzták. Michael továbbment,hogy megvacsorázzék a klubjában. Evie előre ment taxin, úgyhogy mikor Julia beért az öltözőjébe, már mindent rendben talált. Megint levetkőzött, és öltözőköpenyt vett fel.Mikor leült öltözőasztala elé, látta, hogy friss virágok állnak egy vázában.
– Hé, ki küldte ezeket? Mrs. De Vries?
Dolly óriási virágkosarat küldött minden premierre és minden kétszázadik előadásra, ha volt olyan, és közbenis, ahányszor virágot rendelt saját háza számára, mindig küldött Juliának is.
– Nem, miss.
– Lord Charles?
Lord Charles Tamerley Julia legrégibb és legállhatatosabb rajongója volt, és ha elment egy virágkereskedés előtt, többnyire megvolt benne a hajlam, hogy beugorjon,és néhány szál rózsát küldjön neki.
– Itt van a névjegy – mondta Evie.
Julia megnézte. Mr. Thomas Fennell. Tavistock Square.
– Hogy lehet a Tavistock Square-en lakni? Ki a fene lehet ez, Evie?
– Biztosan valaki, akit levett a lábáról a miss végzetes szépsége, mi?
– Egy fontba is belekerülhettek. Pedig a Tavistock Square nem valami gazdag hely, azt hiszem. Még az is lehet, hogy az illető egy hétig nem vacsorázott, hogy megvehesse.
– Nem hinném.
Julia zsírfestékkel bekente az arcát.
– Benned nincs semmi romantika, Evie. Azért, mert nem vagyok kóristalány, nem tudod megérteni, hogy valaki virágokat küld nekem. Pedig isten bizony, jobb lábam van, mint a legtöbbnek.
– Mindig a lábával jön elő.
– Na hallod, hát vedd tudomásul, hogy igenis büszke vagyok rá, hogy egy ismeretlen fiatalember virágokat küld nekem az én koromban. Látod, ez is mutatja…
– Ha most látná magát, nem küldene virágot, ahogy én a férfiakat ismerem.
– Menj a fenébe – mondta Julia.
Mikor már jónak találta a festést, és Evie ráadta harisnyáját és cipőjét, maradt még néhány perce. Leült az asztalhoz, és nagyvonalú, bátor kézírásával áradozó köszönetet írt Mr. Thomas Fennellnek a szép virágokért.
Julia természettől fogva udvarias volt, és azonkívül elve is volt, hogy válaszolt minden hízelgő levélre. Ez volt a módja annak, hogy kapcsolatban legyen közönségével.
Miután megcímezte a levelet, a névjegyet a papírkosárba dobta, és kész volt, hogy felvegye azt a ruháját, amelyet az első felvonásban hordott. Az ügyelő sorba kopogtatott az öltözőkön.
– Kezdjük, kérem.
Ezek a szavak, bár isten tudja, már hányszor hallotta őket, még mindig izgalommal töltötték el. Úgy felvillanyozták,mint valami erősítő ital. Az életnek megint jelentősége volt.Kész volt, hogy a látszatok világából átlépjen a valóságvilágába.”

Ekkorra már ő maga is hírességnek számít, hiszen publikált író – nőként, ami az akkori Amerikában még kuriózumnak számít.
Margaret sok mindenben volt első. Az első nő, aki engedélyt kapott, hogy a Harvard Egyetem könyvtárában kutathasson. Az első nő, aki külföldi tudósítóként dolgozott. Az első nő, akit a kor legnagyobb amerikai írói magukkal egyenrangúnak tekintettek. És, ami talán a legfontosabb, az első, aki írásaiban minden tekintetben egyenlő jogokat követelt a nőknek.
Margaret Fuller történetében ráadásul komoly szerepet játszanak a kor zseniális alkotói: Nathaniel Hawthorne-t részben ő ihleti A skarlát betű hősnőjének megformálására; Emerson és Thoreau a legjobb barátai; Poe sokáig hadakozik vele, de végül még ő is elismeri a tehetségét. Európában találkozik Wordsworthszel, Chopinnel, George Sanddal, Mazzinnival… Olaszországban találja meg új hazáját, egy római arisztokrata felesége lesz, házasságon kívül szül neki gyereket… Tele van alkotói tervekkel, az olasz nemzeti mozgalom történetét akarja megírni, amikor élete tragikus véget ér.
Allison Pataki mély átéléssel meséli el ennek a különleges tehetségű nőnek a történetét, aki megérdemli, hogy emlékezzenek rá az amerikaiak – és hogy mi is megtudjuk, ki volt Margaret Fuller.

,,Vannak, akik azt vetik a szememre, hogy férjezetlen nőként nincs jogom a házasságról vagy bármi egyébről nyilatkozni, ami a nők társadalomban szerzett tapasztalatait illeti. Mások természetellenesnek nevezik az állításaimat. Egy különösen sértett kritikus arra mutat rá, hogy sok nőt zártak már a bolondokházába ennél kevésbé merész állításokért is. A felháborodás ezen apró megnyilvánulásai azonban nem ejtenek rajtam nagy sebet, sőt a botrány hatására csak még több példányt vesznek a könyvemből.”

Allison Pataki magyar származású író és újságíró. A Yale Egyetemen végzett, több évig televízióknak és online hírportáloknak dolgozott. Különleges nőkről szóló történelmi regényeivel egyre több olvasót hódít meg. Társalapítója a ReConnect Hungary nonprofit szervezetnek, amelynek célja, hogy megismertesse a magyar felmenőkkel bíró amerikai és kanadai fiatalokkal a magyar nyelvet és kultúrát.