Megújult könyvtárak – Tarnaszentmária
A tarnaszentmáriai Könyvtár, Információs és Közösségi Hely 2019-ben újult meg.
A települési könyvtárnak egy 20 m2-es helyiséget biztosítanak a falu központjában, a hivatal épületében. A könyvtári tér egyben az önkormányzat tanácstermeként is funkcionált, a berendezést is ennek megfelelően alakították ki. A könyvtárhasználati szokások változása miatt a könyvtári tér és bútorzat már nem volt elegendő a könyvtárlátogatók fogadására. A tarnaszentmáriai önkormányzat ezért – a szolgáltató könyvtár útmutatása alapján – úgy döntött, hogy a könyvtári állományt átköltözteti a polgármesteri hivatal szomszédságában található önálló épületbe, egy 65 m2-es helyiségbe, ahol lehetőség lesz ezentúl az állomány bővítésére, valamint arra is, hogy mind a felnőttek, mind a gyerekek kényelmesen böngészhessenek, kölcsönözhessenek, és ezáltal igazi közösségi térré váljon a könyvtár.
Az önkormányzat vállalta az új könyvtári épület felújítását: a falak tisztasági festést kaptak, a padlózat megújult, és új vizesblokkokat alakítottak ki.
Az új épületben a könyvtár teljes bútorzatát lecserélték, hogy a mai kor igényeihez igazodó könyvtárral tudjanak a lakosság szolgálatára állni. Kényelmes olvasói teret, újságolvasó részt, számítógépes sarkot alakítottak ki.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásából, a szolgáltató könyvtár útmutatása alapján, az új helyiség korszerű bútorozását – az ülőbútorok, a polcok teljes cseréjét, szőnyeg, csoportos használatra alkalmas asztalok és számítógépes asztalok beszerzését – is megvalósították.