2025. június Könyvajánló

John Scalzi
Csak a hold az égen

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Agave Könyvek
Megjelenés: 2025.03.24
regény

A Hold sajttá változott. Az emberiségnek pedig ezt most fel kéne dolgoznia.

Egyeseknek ez lehetőség. Mások kénytelenek megkérdőjelezni a hitüket: Istenben, a tudományban, mindenben. Megint mások megpróbálják irányban tartani a világot az abszurditás és a kiszámíthatatlanság ellenére. És van az a sok milliárd ember, akik az égre nézve azon töprengenek, vajon hogyan történhetett valamivel, ami mindig is ott volt, valami tökéletesen lehetetlen.

Asztronauták és milliárdosok, humoristák és bankvezérek, professzorok és elnökök, serdülők és halálos betegek egy teljes holdhónap során mindannyian megkapják a saját pillanataikat a holdfényben. Hogy megrémüljenek, hogy tervezzenek, hogy imádkozzanak és csodáljanak, hogy nevessenek és gyászoljanak. Mindent ebben a kaleidoszkópszerű regényben, ami elrepít mindenhová, ahová várnánk, és sok olyan helyre, ahová nem is gondolnánk.

John Scalzi legújabb regénye vad, holdkóros álmodozás a szerzőre jellemző képtelen humorral. Repülj velünk a holdrakétán!

Donatella Di Pietrantonio
Törékeny kor

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Park Könyvkiadó
Megjelenés: 2025.03.21
családregény
regény

"A Törékeny kor egy család története, melyet megbénít egy titok. Egy anya története, aki szinte levegőhöz sem jut szigorú apja és némaságba burkolózó lánya között. Egy olyan regény, amely a fájdalomról mesél, és közben gyógyít, mert aki írta, ismeri a szavak erejét és a sebek fájdalmát. Ezért jelölöm a Strega-díjra." - Vittorio Lingiardi író, pszichológus

Milánó lezárásakor az egyetemista Amanda felszáll az utolsó vonatok egyikére, és visszamegy abba a Pescara melletti faluba, ahol felnőtt. Édesanyja, Lucia azonnal rájön, hogy valami megváltozott: lánya szeméből eltűnt a ragyogás, és mintha legszívesebben láthatatlanná válna, szinte meg sem szólal. Luciát megrémíti ez a hallgatás. Szeretné a lányát mindentől megóvni, de a család múltjától nem tudja.
Konok, idős földművelő apja és makacs lánya közé ékelődve Lucia megérti, hogy egyetlen öröksége a mély seb, melyet évtizedekkel korábban ejtettek rajta. Bonyolult kapcsolatainak hálójában rádöbben, hogy minden életszakasznak megvannak a maga félelmei és kihívásai, hogy szülő és gyerek egyaránt kiszolgáltatott és törékeny.
Donatella Di Pietrantonio nyers, szikár, érzelemgazdag regénye 2024-ben elnyerte Olaszország legrangosabb irodalmi elismerését, a Strega-díjat.

Ann Patchett
A Holland Ház

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
21. Század Kiadó
Megjelenés: 2025.03.20
regény

A második világháború végén Cyril Conroy különös szerencsével egyetlen befektetésből fel tud építeni egy komplett ingatlanbirodalmat - családja a szegénységből egy pillanat leforgása alatt hihetetlen vagyon gazdája lesz.

Első dolga, hogy megvegye a Holland Házat, a Philadelphia külvárosában álló fényűző villát. Meglepetésnek szánja a feleségének, de a ház megszerzése végül oda vezet, hogy Cyrilnek mindentől meg kell válnia, akit és amit szeret.

A Holland Ház történetét Cyril fia mondja el. Cyril két gyermekének testvéri kötelékét megerősíti, ahogy a vagyon elvész, ahogy ráébrednek, hogy csak egymásra számíthatnak.
Öt évtized krónikáját tartjuk a kezünkben, a paradicsom elvesztésének történetét, egy sötét, mégis valóságos tündérmesét – ezen keresztül Ann Patchett szülői szerepről, házasságról, a helyek szelleméről, a kapitalizmus természetéről és még egy sor dologról tesz fel bölcs kérdéseket, hogy az olvasó maga adhassa meg válaszait.

Marina Sztyepnova
A kert

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Európa Könyvkiadó
Megjelenés: 2025.03.19
regény
romantikus
történelmi regény

Pétervárról, a cár közvetlen közeléből vidékre, Voronyezs melletti birtokára vonul vissza Borjatyinszkij herceg és hercegné, hogy ottani kastélyuk és az azt körülvevő gyönyörű kert nyugalmát élvezhessék, egyben kihűlt kapcsolatuk újjáélesztésére fókuszálhassanak.

Az utóbbi váratlanul jól sikerül: a hercegnő egy kislányt szül, aki néhány év múlva lázongó, a társadalmi szokásokba sehogy sem illő viselkedésével alaposan felforgatja a korábban sem ideális, de legalább annak látszó családot. A lány, Tuszja az első perctől más, mint a környezete: szabadságra és függetlenségre tör, lányként, majd nőként olyan jogokat szeretne, amelyek a tizenkilencedik századi Oroszországban elképzelhetetlenek. Öltözködésével, hajviseletével, párválasztásával és tudásvágyával is már-már megoldhatatlan feladványok elé állítja családját. Törekvéseiben egy ugyancsak különleges szövetségesre lel a család csupa szív orvosában, akit apjaként tisztel, és akivel úgy tud veszekedni, ahogy egy lány csak az apjával tud.

Marina Sztyepnova költői nyelven és költői érzékenységgel megírt könyve a legszebb Tolsztoj-regényeket idézi meg, világábrázolásában, gondosan kidolgozott mondataiban és a női főszereplők történeteiben is.

Hajime Isayama
Attack on Titan-gyűjtemény 1-2.

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
FUMAX Kft.
Megjelenés: 2025.04.14
regény
sci-fi

Ősidők óta az emberi faj uralta a világot. Egy évszázaddal ezelőtt azonban a titánok érkezésével minden megváltozott.

Ezek a bizarr, óriási lények elsöpörték a civilizációt és pár ezer embert leszámítva mindenkit felzabáltak. A túlélők kolosszális falakat emeltek, és azóta is ezek árnyékában élnek. A titánok jelentette fenyegetés azonban nem szűnt meg…

A tüzes lelkű Eren Jäger és barátai, a jóeszű Armin és az őket bármitől megvédelmező Mikasa elvégzik a katonai alapkiképzést, és bekerülnek a legveszedelmesebb, falakon kívüli műveleteket is végző Felderítő Osztaghoz. Erennek ugyanis feltett szándéka, hogy megfordítja a küzdelem menetét, és visszahódítja a titánoktól a világot.

Taffy Brodesser-Akner
A Long Island-i kompromisszum

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
21. Század Kiadó
Megjelenés: 2025.03.20
dráma
regény

1980-ban Carl Fletchert, a vagyonos üzletembert elrabolják a saját háza elől, összeverik, és fogva tartják, hogy váltságdíjat kapjanak érte.

Egy hét se telik bele, visszaengedik a feleségéhez és a gyerekeihez, alig van rosszabb bőrben, mint amikor elrabolták. A család továbblép, folytatják a nagybetűs Amerikai Álomba illő életüket – tudomásul veszik, noha a vagyon sodorta a családfőt veszélybe, biztonságukat is ugyanez a vagyon garantálja.
Most, negyven év elteltével azonban úgy tűnik, senki sem volt képes napirendre térni az eset fölött…
Ebben a regényben minden benne van, ami lehetővé teszi egy amerikai zsidó család életének teljes feltérképezését: hagyományok, ambíciók, szorongások, átkok, fényes sikerek, unalom, dibukkok, örökség, piramisjáték, jobb oldali tőkések, béta-blokkoló, jósok, de mindenekelőtt a kimondatlan szeretet, amely örökre egybefog egy családot.

New York Times bestseller
AZ ÉV KÖNYVE: New York Times, Oprah Daily, New Yorker, Time, Washington Post, NPR, Vogue, Town & Country, New York Post, Harper’s Bazaar, Elle, Parade, Kirkus

 

J. Cooke
A boszorkányság könyve

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Metropolis Media
Megjelenés: 2025.04.09
fantasy
fantasztikus regény
regény

Glasgow, 2024. Clem a lánya kórházi ágya mellett várakozik. A tizenkilenc éves Erint összeégve találták meg Orkney egyik idilli tengerpartján, a Fynhallow-öbölben, ahol a barátaival kirándult. Amikor a lány felébred, nem ismeri fel az anyját, és kitart amellett, hogy őt Nyxnek hívják.

Orkney, 1594.
A boszorkánysággal vádolt Alison Balfour a tárgyalását várja. A büntetése: máglyahalál.

Két, életveszélyben lévő nő, akiket 400 év választ el egymástól, ám összeköti őket A Boszorkányság Könyve.

Clem és volt férje, Quinn a baleset helyszínére utazik, hogy megpróbálják kideríteni, mi történt a lányukkal. Vajon Erin furcsa viselkedése egy megtébolyodott elme tünete, vagy netán egy ősi átok hatása? Sikerül-e megfejteniük egy több száz éves rejtélyt? Hajlandó lesz-e felfedni titkait a Fynhallow-öböl, mielőtt még valaki meghalna?

Liz Moore
Az erdő istene

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
21. Század Kiadó
Megjelenés: 2025.03.06
krimi
regény
thriller

1975. augusztus: egyik hajnalban a táborfelügyelő látja, hogy egy fekhely üres. Eltűnt Barbara Van Laar, az egyik táborlakó.

Barbara egy átlagos tizenhárom éves: a nyári tábor a családja tulajdonában van, és ez a család a környék legnagyobb munkaadója. Nem először fordul elő, hogy valamelyik gyerek eltűnik a családból. Barbara bátyjának hasonló körülmények között veszett nyoma tizennégy évvel korábban, és azóta se került elő. A tábor személyzete pánikban keresi a lányt, és közben a Van Laar család titkainak újabb és újabb rétegei tárulnak fel, amelyekben a család alkalmazottai is érintettek.

Liz Moore Massachusetts államban nőtt fel, és a manhattani Barnard College-ra, majd a Hunter College-ra járt. 2015-ben Rome Irodalmi Díjat kapott. Jelenleg Philadelphiában, a Temple Universityn tanít kreatív írást. Előző regényét, a Hosszú, fényes folyót beválogatták a Good Morning, America könyvklubba, illetve megjelenésének évében Barack Obama kedvenc könyveinek listáján is szerepelt.

 

New York Times – Az Év Könyvei
New York Times – Az Év Thrillere
New York Times – Az Év Krimije
Az Év Könyve – PEOPLE MAGAZINE
NEW YORK-I VÁROSI KÖNYVTÁR – AZ ÉV TÍZ LEGJOBBJA
NPR – AZ IDEI LEGJOBBAK
TIME MAGAZINE – 100 KIHAGYHATATLAN KÖNYV
AZ ÉV KÖNYVE: REAL SIMPLE – OPRAH DAILY – NEWSWEEK – VULTURE
Barnes & Noble Könyvklub

„Igazi gyöngyszem: egy irodalmi thriller.” – Paula Hawkins
„Briliáns csapda: hazugságok és titkok tömkelege.” – Douglas Stuart

 

Nádasdy Ádám
Londoni levelek

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Magvető Könyvkiadó
Megjelenés: 2025.04.26
szépirodalom

Miért nincs keverőcsap a londoni fürdőszobákban? Hogyan lehetett szőlőprést csempészni 1981-ben a vasfüggönyön túlra?

Hogyan változtatta meg a Brexit a brit mindennapokat? Mit jelent valójában konzervatívnak lenni? Nádasdy Ádám évek óta él kétlaki életet London és Budapest között, így londoni levelei bennfentes, de mindig csodálkozni képes tudósítások. Nemcsak az angolokról tudhatunk meg belőlük sokat, de – a különbségek és a hasonlóságok miatt – a magyarokról is.

Herbert Asbury
New York bandái

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Gabo Kiadó
Megjelenés: 2025.03.13
krimi
regény

Zseb- és torokmetszők, kerítők, prostituáltak, tolvajok és politikusok - a kor legnagyobb gengszterei mind itt gyűltek össze, hogy uralmuk alá hajtsák a várost.

A legkülönbözőbb kulturális háttérrel érkező európai bevándorlók első számú célpontjának számító New York ekkoriban a törvénytelenség és a káosz színtere volt, ahol a törvény betartatása szinte lehetetlennek tűnt, és ahol a bandák mögött gyakran politikai érdekek húzódtak. A korrupció éppúgy virágzott, mint a kuplerájok és a játékbarlangok.

A New York bandái megismerteti velünk a bandák történetét azok születésétől – és a létrejöttüket lehetővé tevő társadalmi folyamatoktól – egészen idejük leáldoztáig, amely elvezetett valami még veszélyesebb létrejöttéhez: a modern maffia kialakulásához.

Herbert Asbury író és újságíró anekdotikus stílusban megírt dokumentuma a New York-i alvilágról mára kultikus művé vált. A kötet először jelenik meg magyar nyelven, Jorge Luis Borges előszavával.

Andrew X. Pham
Szürkületi zóna

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Európa Könyvkiadó
Megjelenés: 2025.04.07
regény

Beköszönt 1942 forró, sárkánycsont-szeles forró évszaka. Európában és Ázsiában dúl a háború.

A japánok megszállják Francia Indokínát, felborítva a térség hatalmi egyensúlyát. A tengerparti Phan Thiet halászok lakta falujában Jamazaki Takesi őrnagy megpillantja a kislányát egyedül nevelő fiatalasszonyt, Tuyetet, és szerelem szövődik a megszálló katona és a vietnámi nő között. Dacára a helyiek megbotránkozásának, a hadi helyzet változásának, az ellenállási mozgalmak kegyetlen dzsungelharcának, a személyes és kicsinyes bosszúhadjáratoknak, a szerelmükért és családjuk boldogságáért az életüket is számtalanszor kockáztatva, kitartóan küzdenek.
Andrew X. Pham regényében mindvégig harcok dúlnak: a városokban, a rizsföldeken, a hegyekben – és a szívekben. A megindító és tragikus szerelmi történet hátterében pedig egyszerre gyönyörködhetünk és borzonghatunk a gyarmati uralom alól szabaduló Vietnám lenyűgöző történelmi panorámájában.
Andrew X. Pham vietnámi származású amerikai író 1967-ben született Phan Thietben. A családjával a vietnámi háborút követően menekültek Malajziába, majd onnan tovább az Egyesült Államokba. Pham a kaliforniai UCLA egyetemen szerzett repülőgép- és űrmérnöki diplomát. Bátyja öngyilkossága hatására tért vissza szülőföldjére és vált szépíróvá, elbeszélései témájául Vietnámot választva. Catfish and Mandala című első könyve számos díjat hozott számára, a The New York Times 1999-ben az év egyik legjelentősebb könyvének nevezte. Azóta minden egyes kötete „Az év tíz legjobb könyve” listák szereplője. Kaliforniai otthonuk mellett lakhelyéül a Mekong deltáját választotta, egy vízre épített, fából készült bungalóban él feleségével, kutyáikkal és macskáikkal. Amikor nem ír, akkor kerékpártúrákat vezet, siklóernyőzik, mindemellett lelkes szakács, borász és sörfőző.

Nicholas Sparks
Törékeny csodák

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
General Press Kiadó
Megjelenés: 2025.03.19
regény
romantikus

Tanner Hughest a nagyszülei nevelték azzá, aki: egy határozott, világot látott férfivá, aki a nagyapja példáját követve katonaként szolgálja az országát.

Az egész életét külföldön töltötte, és most, a leszerelése után sem áll szándékában megállapodni. Ám mielőtt újra útra kelne, hazautazik a beteg nagyanyjához, aki a halálos ágyán egyetlen dolgot kér tőle: „Találd meg, hová tartozol!” Emellett pedig Tanner sosem ismert apjának nevét is elárulja, és azt is, hol találhatja meg.

Amikor Tanner kíváncsiságtól hajtva az észak-karolinai kisvárosba utazik, még nem tudja, hogy az egész élete megváltozik. Az apja nyomát követve megismerkedik egy, a gyerekeit egyedül nevelő doktornővel és egy magányosan, elvonultan élő öregemberrel. Ha Tanner képes megnyitni a szívét a szeretet és a szerelem előtt, a csodálatos találkozások sora ezzel nem ér véget..

Steve Berry Grant Blackwood
Vörös hullócsillag

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Gabo Kiadó
Megjelenés: 2025.03.27
regény
thriller

Újabb akciódús Luke Daniels-thriller érkezik a New York Times bestsellerszerző-párosától, Steve Berrytől és Grant Blackwoodtól, melyben Luke újabb valószínűtlen küldetésre indul, hogy felkutasson egy régen elveszett legendás könyvtárat, és elhárítsa a leállítottnak hitt szovjet űrprogram globális fenyegetését.

Amint befejezte a Magellán Ügyosztály utolsó megbízatását, Luke Daniels váratlan látogatást kap a CIA Sommerhaus nevű korábbi hadműveletének vezetőjétől, mely kudarcba fulladt kísérlet volt egy Ukrajnán belüli kémhálózat összeállítására az orosz invázió előestéjén. Luke keserű emlékeket őriz a hadműveletről, ugyanis barátját, John Vince CIA-ügynököt e küldetés során hurcolták el orosz ügynökök. Kiderül azonban, hogy Vince életben van, bezárva a brutális orosz Szolovetszkij-szigeti börtön falai mögé, és egy életbe vágóan fontos információt őriz, melyet csak Luke-nak hajlandó átadni. Nincs szükség további győzködésre: Luke megesküszik, hogy hazahozza Vince-et.
Amint kiszabadítja barátját, és a rejtély körvonalazódni kezd, Luke beleveti magát Oroszország első cárja, Rettegett Iván legendás könyvtárának felkutatásába, melynek a 15. században nyoma veszett. A ritka kéziratokból álló, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményben rejlik ugyanis a kulcs egy modern kori rejtjel megfejtéséhez, és a még mindig létező titkos szovjet műholdprogram megállításához.
De nem Luke az egyetlen, aki a kulcs nyomában van. Mások egészen más okból akarják megtalálni a gyűjteményt: hogy újraindítsák a Vörös Csillag-programot, és végre szabadjára engedjék pusztító hatását.
A küldetés világos. Luke-nak elsőként kell megtalálnia az elveszett könyvtárat, megoldania a rejtjelet, és megakadályoznia a Vörös Csillag lehullását.

Kelly McDaniel
Anyaéhség

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Good Life Books
Megjelenés: 2025.04.07
pszichológia

Kielégíthetetlen sóvárgás, hogy szeretetet adj szeretetért cserébe. A túlevés és koplalás egymást váltogató időszakai.

Hangulatingadozások és sémásan visszatérő fájdalmas kapcsolatok. Ismerősen hangzik mindez? Kelly McDaniel újra meg újra szembesült e tünetekkel pácienseinél, akik úgy érezték, hogy saját káros viselkedésformáik áldozatai, és képtelenek szabadulni ezek fogságából.

Az anyaéhség igen gyakori jelenség, ám ha vonakodunk nevén nevezni, akkor elrejti szemünk elől a titkolózás és a szégyen. Ha hajlandó vagy szembenézni ezzel a régen szerzett érzelmi sérüléssel, és mersz nyíltan beszélni róla, óriási lépést teszel a gyógyulás felé.
A kötet segít azoknak a nőknek, akiket az édesanyjuk elhanyagolt, hogy megszabaduljanak az anyaéhségből származó traumáktól, és rávezeti őket a gyógyulás útjára.

Romina Casagrande
A Freiberg-villa öröksége

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Európa Könyvkiadó
Megjelenés: 2025.04.07
regény
történelmi regény

Árva testvérpár kér bebocsátást a dél-tiroli városka Freiberg-villájának kapuján.

1943-at írunk, dúl a második világháború, a villát lakó olasz tábornok és családja befogadja a frontvonalban elesett apa, az egykori jó barát gyermekeit. A rendkívüli rajztehetséggel megáldott hét éves és néma Benjamin mindenben a tizenhárom éves nővérére, Emmára támaszkodik, ő jelenti számára az egész világot. Ám egy német tisztek számára adott fogadás estéjén a kisfiúnak nyoma vész. Soha többé nem kerül elő, és a nővérén kívül mintha senkinek sem hiányozna. Háború van, minduntalan eltűnnek emberek…
Ám egy emberöltővel később a villát megöröklő építészt, Elisabeth Waldnert nem hagyja nyugodni a rejtélyes eset, amelyre a megsárgult fényképeket és leveleket bogarászva bukkan, miközben a már lepusztult épület vastag por fedte szobáit próbálja rendbe hozni. Mindent megtesz azért, hogy felkutassa a testvérét elvesztő Emmát – és hogy magyarázatot leljen Benjamin köddé válásának okaira. Nyomozásának szálai a náci orvosok embereken végzett, gyakran életeket követelő embertelen kísérleteihez vezetnek. A kisfiú sokadmagával vált a fajelméletben és a tökéletesség őrült eszményében hívő kutatók alanyává. A tudománytörténelem egyik legvitatottabb időszaka csendben, a fejlődésre hivatkozva, lépésről lépésre készítette elő a terepet a megsemmisítőtáborok borzalmához.
Romina Casagrande regénye hangot ad azoknak a tragikus sorsú gyermekeknek, akiknek soha nem adatott meg a megszólalás lehetősége. Teszi mindezt az emberi élethelyzetek és kapcsolatok szerfelett finom, érzékeny ábrázolásával.

Tarjányi Péter
Szilánkok

Felnőtt könyvtár
2025. júniusi könyvajánló
Free Spirit Publishing
Megjelenés: 2025.04.07
politológia
társadalomtudomány

Az orosz-ukrán háború harmadik évét zártuk, és arra kellett rádöbbennie a világ­nak, hogy ez a háború sokkal többről szól, mint két nemzet fegyveres összecsapásáról, valójában a világ újrarendeződésének első lépéseit láthatjuk...

Európának végre fel kéne ébrednie, és villámgyorsan intézkedéseket hoznia, hogy képes legyen megvédeni önmagát. Már nem az a kérdés, hogy meg tudjuk-e állítani az egész bolygóra kiterjedő változást, hanem az, hogy meg tudjuk-e védeni a függetlenségünket, az értékeinket, az Európai Uniót. Döbbenetes változások indultak meg az utóbbi évtizedben a világban. Kis-, közép- és nagyhatalmak rendeződtek egymással ellenséges tömbökbe.
Ahhoz, hogy jobban megértsük, hogy is jutottunk idáig, bemutatok több saját és néhány külföldi elemzést, információszilánkokat, amelyeket, ha egyben nézünk, kirajzolódik egy kialakulóban lévő új világrend. Az elemzett „szilánkok” után úgy gondolom, jobban érthetővé válik, hogy a napi történések a világban, az ukrajnai háború, a gázai övezeti válság, vagy a tengeri kereskedelmi útvonalak támadása hogyan befolyásolja a mindennapi életünket, és hogyan fogja egyre jobban átformálni a bolygó háborgó másik fele a mi kényelmes világunkat.
Ez a könyv egyfajta vészcsengő, lássunk és tanuljunk abból, ami körülöttünk történik. A világunk, Európa a fény, nem hagyhatjuk kihunyni.

Legújabb
könyvek